O škole
Iskolánk rövid története
Különböző források szerint Csallóközaranyoson már 1654 – ben tanítás folyt. A reformáció felléptével egyszerre megszaporodtak az iskolák. Ennek köszönhetően Aranyoson is bevezették a népoktatást.
1865 – ben elhatározták, hogy a településen egy korszerű iskolát építenek két tanteremmel, egy tanítói lakással és egy segédtanítói szobával a falu telkén. 1912 – ig ez az épület szolgált iskolaként.
A református iskola 1913 – ben beszüntette működését, mert a község egy modern négytantermes iskolát épített. Az újonnan szervezett csallóközaranyosi négytanerős állami iskola igazgatója Vizváry Vilmos lett, aki ebben a minőségben működött 1945. július 31 – ig.
A második világháború után az új Csehszlovák Köztársaságnak nem volt szüksége magyar tanítókra. A csaknem színtiszta magyarságú Aranyos község tanulói ezek után a szlovák iskola padjaiba kényszerültek.
1949. június 19 – én nyitotta meg ismét kapuit Aranyoson a magyar tannyelvű alapiskola.
1951/52 – es tanév azért jelentős, mert ekkor nyílt meg a Zlatná na Ostrove – i Középiskola. Ebben az iskolaévben alakult meg az úttörőszervezet.
Az 1953/54 – es tanév újabb változásokat hozott. A gimnáziumok és a középiskolák helyét a tizenegy éves és nyolc éves iskolák foglalták el. Aranyoson nyolc éves iskola alakult.
Az 1963/64 – es tanév má raz új iskolaépületben indult. Tizennégy tanterem és egy speciális szaktanterem állt a tanulók és a tanárok rendelkezésére. Az osztályok a régi és az új iskolaépületben kaptak helyet. A régi iskola épületében az alsó tagozatosok tanultak.
Az 1965 – ös dunai árvíz alapjában felforgatta az iskola menetét.
1973 – ban elkészült az iskola tornaterme. A napköziotthon és a konyha az étteremmel 1978 – ban került átadásra.
1983 – ban megalakult az iskola sportközpontja. Kézilabdában három korosztállyal foglalkoztak. A harmadikosok és a negyedikesek az előkészítőbe jártak. Két csoportban 16 – 16 lány készült Tóth Károly és Fábián Ferenc irányítása alatt.
2002 – ben az alsó tagozat, amelynek az öreg iskola adott otthont átköltözött az új iskola területére.
2005. októberében iskolánk felvette a Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola nevet.
2007. szeptemberében az óvoda és az iskola Kóczán Mór Alapiskola és Óvoda néven egyesült.
|